Dühös tekintetem villámokat szórt- méghozzá
egyenesen Kristóf hátába. A fiú cseppnyi gondolkodásra való időt sem hagyott
nekem, úgy vonszolt végig az aszalok sora közt.
– Megöllek, azt ugye tudod?- szűrtem ki fogaim
közül, arra azért vészesen ügyelve, hogy a csupán számára hallhatónál semmiképp
sem üssek meg nagyobb hangerőt.
– Nézd csak, az a lány ott neked integet! –
bökött az állával az emlegetett irányába. Először azt hittem, csupán poénkodik
velem, de miután óvatosan végigmértem a terepet, megdöbbenve láttam, hogy a
környezetemben nem sok- sőt, igazából sehány- lélek nem lézeng.
– Ez meg ki a halál?- gondolkodtam hangosan,
amin Kristóf jót mosolygott.
Próbáltam visszaemlékezni arra a néhány
órával azelőtti momentumra, amikor a barátommal a monitorhoz tapadva próbáltunk
meg különleges ismertetőjegyeket keresni.
– Segítsek?- hajolt oda Krisi, de én dühödt
arccal ellöktem magamtól.
– Pomázi Edina, igaz?- kérdeztem rá a biztonság
kedvéért.
– Honnan tudtad?- kuncogta a fiú. Úgy tűnt,
cseppet sem hatotta meg néhány másodperccel azelőtti kirohanásom.
– A kulcscsontja jobb oldalán még mindig ott
díszeleg az a hányingergerjesztő anyajegy, ami inkább egy kupac madárkakira
hasonlít.
– Na, de Cézi!- bökött oldalba viccből.
– Szervusz, Cézium!- sietett elém a kissé
meghízott leányzó, persze ez nem olyasfajta dolog volt, amit éppen én
hányhattam volna a szemére.
Pápaszememmel takart tekintetét köztem, és
Kristóf közt járatta, arcán pedig lankadatlan mosoly díszelgett. Pontosan úgy
festett, mint a világom többi modorosan betanított jókislánya. Mindösszesen azt
csodáltam, hogy a garbó, amibe belegyömöszölte magát, még nem fojtotta meg.
– Szia, Edina!- köszöntöttem a hozzám mért
szarkasztikus hanglejtéssel.
Láttam, hogyan bámult Krisire. Szinte
unszolt a tekintetével, hogy mutassam be neki. Tagadhatatlanul imádta a pletykákat,
talán nem is olyan meglepő, hogy kozmetikusnak készült. Ott aztán naphosszat
sütkérezhetett a dologban.
– Ő itt a barátom, Kristóf!- böktem felé a
fejemmel, és unott hangon daráltam el monológomat. Gyűlöltem a felesleges
tiszteletköröket. Edina agykapacitását ismerve fél másodpercig sem raktározta
el az információt.
– Ferenci Kristóf?- lépett közénk Bianka, az a
Bianka. Képes volt a lehetetlenre- az életem minden egyes pillanatát meg tudta
mérgezni.
Sejtelmem sem volt róla, mégis honnan
ismerhették egymást, bár Kristóf arcát elnézve nem tulajdonított nagy
jelentőséget az idegesítő lánynak. Futólag végigmérte, de nem érdekelte annál
tovább a dolog.
– Hát ti meg honnan ismeritek egymást?- járatta
mutatóujját köztem és Kris közt.
– Mondjuk onnan, hogy már egy ideje együtt
vagyunk?- emeltem meg összekulcsolt kezeinket, és abban a pillanatban
legszívesebben arcon köptem volna Biankát. Nem egy álmomban játszottam már el a
megtépés gondolatával, de az mégsem Horvát Céziumhoz méltó. Még akkor sem, ha
egyáltalán nem voltam az a kifinomult királykisasszony, akinek anya látni szeretett
volna.
– Sohasem gondoltam volna, hogy veled Milánon
kívül más pasi is szóba áll majd. Persze a sajnálat csodákra képes- kacsintott
rám Bianka. Finom kezei közt egy pohár pezsgőt szorongatott. Ügyetlenül kapta
el Edina vállát- úgy tűnt, nem az volt első, ami lecsúszott a torkán azon az
estén.
– Én pedig nem gondoltam volna, hogy azok után,
hogy tizenhárom évig képes voltam elviselni a fejedet, most ezt fogom tenni-
kaptam le a körbejáró pincér tálcájáról egy szelet tortát, és Bianka
közszemlére tett dekoltázsának hajítottam.
– Nesze neked egy kis szénhidrát, ha már belsőleg nem alkalmazod!
Kaján mosollyal mértem végig a jajveszékelő
lányt, aki ide-oda topogott magassarkújában, azt sem tudta, mi tévő legyen.
Szokásához híven azt várta, hogy majd a teremben összesereglett nép a
segítségére siet.
Edina kuncogva állt odébb, és lenéző
tekintetében minden benne volt, amit visszaadni szándékozott Biankának. Nem
egyszer nevezte őt „Edidinek”- egyértelműen célozva a lányka gyenge mellkasi
adottságaira.
– További szép estét, drága barátnőm!-
ironizáltam a lehető legerőteljesebben, utolsó szavamba különös hangsúlyt
fektetve.
– Horvát Cézium, te rohadt….- halkultak el
szavai a fülemben, és helyüket Kristóf kellemes hangja vette át.
– Hát, ez a csaj totál megkattant- nevetett
Kris, miközben kezével gyengéden átfonta derekamat.
A svédasztalnak dőlve válogattam a finom
falatok közt, még akkor is, ha úgy éreztem, torkomban egy rémesen fojtogató
gombóc tanyázik. Egy pillanatra ugyanakkor levegőhöz jutottam- azt tettem, amit
már nagyon rég szerettem volna meglépni. Bosszút állhattam Biankán!
– Kérlek, mondd azt, hogy nem kavartál vele egy
buliban, matt részegen- böktem neki oda félvállról, de mindeközben nem mertem
ránézni. Féltem, hogy a gyanúm bebizonyosodik. Éppen elég volt a tudat, hogy
Milánt már egyszer elvette tőlem- még akkor is, ha sohasem volt az enyém.
– Ezt minden hitegetés nélkül biztosíthatom.
Sosem voltak eseteim a bibircsókos boszorkák. Láttad a szája fölött azt a
pöttyöt? Még a hideg is kivert tőle- pakolt tányérjára néhány szelet húst, majd
díszítésként némi párolt zöldségért nyúlt.
Hangos nevetésbe kezdtem. Nem érdekelt,
Kristóf és Bianka mégis honnan ismerik egymást, hittem neki. Hittem a
szavaiban, még ha nehezemre is esett. Nem szerettem volna rettegésben élni
mellette, abból már Milán mellett is épp elég volt.
– Az csak a szépségpöttye, ami igazán Marilyn
Monroe-ssá teszi őt!- mímeltem arcomra egy grimaszt, mire mindketten elnémított
kacajba kezdtünk.
– Már csak az ő kis Elvis Presleyje hiányzik-
vonta meg a vállát Kris, és úgy tűnt, hogy annyiban is hagyná a dolgot. Így is
a kelleténél öt perccel többet beszéltünk Biankáról- még akkor is, ha összesen
annyit áldoztunk rá.
– Szép volt, Cézi- hajolt hozzám két émelyítően
italszagú srác. Egymásra néztem, majd nevetve Bianka felé mutogattak. Ha nem
fogom meg istenesen a kezemben szorongatott tányért, minden bizonnyal ripityára
tört volna. Összeölelkezve szédelegtek tovább, és a táncparkett közepéig meg
sem álltak. Ott lassú keringőbe fogtak, bár tánclépéseiket jó néhány pohárka
alkohol bonyolította.
– Na, látod? Bírnak téged, most, hogy
megmutattad, ki is az a Horvát Cézium- súgta a fülembe Kris. Bár szavait a zene
ritmusa szaggatta meg, mégis tökéletesen összeállt bennem a kép, mégis miről
hadovál nekem.
– Megint csak igazad volt- csókoltam meg a fiút.
A tányért kitéptem a kezéből, és óvatosan az asztalra csúsztattam- a sajátom
után. – Volna kedved táncolni egy kicsit? Tudod, hogy milyen béna vagyok,
elkélne egy kis segítség- mosolyogtam ajkába.
Kristóf megforgatott a saját tengelyem
körül, majd a parkettre vezetett. Úgy tűnt, nem szereti a felesleges fecsegést.
– Egyébként tudod mire gondoltam?- búgta
érzelmes hangon, miközben arca jócskán hajamba gabalyodott.
– Szerinted is le kellene lépnünk?- kuncogtam
kissé erőltetetten. Bár élveztem a bosszút, és az utána járó néhány
másodpercnyi sütkérezést, végtére mégiscsak feszélyezett a sok idegen arc, ami
valaha sokkal többet jelentett nekem- nyolc évnyi folyamatos megaláztatást.
– Az sem rossz ötlet, de én most másra céloztam.
Kitaláltam a kocsma új nevét- szippantott egyre mélyebbeket, valahányszor
összeölelkeztünk. Azt mondta, sohasem tudna betelni a magnóliás parfümömmel,
amit ő csak „Céziillatként” emlegetett.
– Krisi Király Kocsmája?- viccelődtem kisstílűen.
– Last First Kiss- súgta a fülembe, és egy finom
puszit hintett nyakamra- ott gabalyodtunk egymásba először. És tudom, hogy az
volt az utolsó első csókom, több lány nem lesz az életemben.
Egy pillanatra lehunytam könnyek
nehezítette szemeimet. Újra megvillant előttem az arc, amit álmaimban láttam,
egyre gyakrabban. Rosszabb volt, mint egy éjféli kísértetjárásról szóló
horrorfilm- tudtam, hogy még szelleműzőkkel sem szabadulhatok meg attól a
képmástól. Egyre jobban érdekelt, mégis kié lehet.
– Még senki sem mondott nekem ilyen szépet-
csókoltam meg Kristófot ismét, és hagytam, hogy ajkát meghatott könnyeim
permetezzék.
Úgy éreztem magam, akár az inga, ami
egyszer jobbra, másszor balra térül ki, de sosem állapodik meg- leginkább ez
jellemezte a Kristófhoz és Milánhoz való hozzáállásomat. Mikor előbbivel
voltam, eszem ágában sem lett volna elhagyni őt, de valahányszor ismét
felbukkant az első szerelmem, gondolkodás nélkül elszöktem volna. Méghozzá
csakis vele.
Szia! Díj vár a blogomon! azelatkozotthercegno.blogspot.com
VálaszTörlésJuj, köszönöm szépen! :)
VálaszTörlés