Kedves Olvasók!
Ezúttal egy kisebb szösszenetet hoztam nektek, amiben egy enyhén erotikus szál bontakozik ki. Remélem, hogy tetszik nektek. Ha időtök engedi, térjetek be az Arccal a tükörnek címen futó oldalamra, ahol egy vadiúj cikk vár rátok, és arra, hogy véleményezzétek. Mivel egy egy rövidke részlet, ezért ma még érkezik egy újabb. ;)
***
Az ágyon heverésztem és arra vártam, hogy
Krisi végre kitápászkodjon a fürdőszobából. Sejtelmem sem volt róla, mi tarthat
annyi ideig, hiszen meleg víz nem igen akadt. Apa meg is jegyezte a dolgot,
mikor legutóbb a kisházban hétvégéztünk.
– Hallod, élsz még?- kiáltottam hangosan, hogy
biztosan meghallja.
– Igen, máris megyek!- hangzott a válasz,
miközben én heves futkározásba kezdtem. Egy doboz gyufát kerestem a
konyhaszekrényben, na meg persze némi gyertyát. A hálóban kiégett a
villanykörte, vak sötétben pedig sohasem tudtam volna elaludni.
– Azt hittem, megfagyok- rontott ki az ajtón. A
nyakába csapott törölközővel rendületlenül haját dörzsölte. Még így nedvesen
sem festett jobban, de talán pont ezért imádtam annyira. Volt valami
megmagyarázhatatlan vonzalom bennem a zilált „fecskefészkek” iránt.
– És még az áram sem szuperál a hálóban- csaptam
a homlokomra dühösen. A végeredményt tekintve viszont egészen más gondolatok
kavarogtak a fejemben.
– Nem baj, ez így sokkal romantikusabb- ült az
ágy szélére.
Velem szembe fordult, így láttam, amint a
gyertyák lángja meg-meglobban tekintetében. Akaratlanul is fedetlen
felsőtestére tévedtem, és leplezhetetlen bámulásba kezdtem.
– Egész szép kis kockák- siklott végig
mutatóujjam a hasán.
– Igyekszik az ember- tépázták meg szavait a
visszafojtott nyögések. Láttam, hogy minden egyes érintésem ismételt
borzongással tölti el, talán ő is vágyott rám. Arra, hogy egészen közelről
érezhessük egymást.
– Az enyém bezzeg csak egy nagy kocka- súgtam a
fülébe, néhány aprócska csók kíséretében.
– Imádom a hasadat, így ahogy van- csúsztatta
kezét pántos felsőm alá. – Nem tökéletes lányt keresek, hanem igazit.
– És mi van akkor, ha te viszont tökéletes srác
vagy? Akkor sajnos nem illünk össze…-incselkedtem az ajkát harapva.
Kristóf szemében vágy gyülemlett fel. Az
arcomba bámult, elmosolyodott, és érzelmes hangon így szólt:
– Olyan jó lenne folytatni ezt a dolgot, de
egyrészt nem szeretnélek belerángatni olyasmibe, amire nem vagy kész, másrészt
pedig nincs nálam…
– Olyan jó lenne, ha az életben egyszer nem
rinyálnál- nevettem a fülébe. – Még szerencse, hogy az ominózus eset óta anya
minden nap maga tömi belém a fogibogyit.
A srác egy pillanatra lefagyott. Különösebb
cselekvés nélkül ücsörgött az ágy szélén, a lehető legtávolabb húzódva tőlem.
Az a benyomásom támadt, hogy csupán a megfelelő kifogást keresi arra, hogyan
sztornózhatná a kettőnk dolgát.
– Most akkor mégsem akarod?- kúsztam mellé, gyengéd
csókolt leheltem nyakára, méghozzá hátulról- pontosan úgy, ahogyan a filmekben
láttam.
– Fiúból vagyok, és szeretlek. Már hogyne
akarnám?- fordult felém óvatosan, és állta a tekintetemet. – Csak éppen abban
nem vagyok biztos, hogy te is hasonlóképp érzel. Nem akarok nyálas lenni, de
nekem sokat jelent a dolog. Nem fekszem össze akárkivel.
– Krisi, hát én akárki volnék? Nem rég vallottam
be, hogy szeretlek. Milán már a múlt- simítottam végig izmos mellkasát,
ugyancsak hátulról.
Hihetetlenül vágytam rá. Arra, hogy teljes
lelkemmel érezhessem őt, és úgy olvadhassunk eggyé. A szerelmeskedés nekem is
sokat jelentett, én sem tettem volna meg akárkivel- annak ellenére, hogy röpke
két hónap alatt Kristóf a második. Isten látja lelkemet, tényleg komolyan
gondoltam a dolgot!
– Te vagy a lány, csupa nagybetűvel. Említettem,
hogy csak olyan nőt vennék el, akit tudom, hogy sosem hagynék el. Nos, te vagy
az.
– Szeretlek!- suttogtam vágytól remegő hangon,
és minden egyes kimondott betű után egy újabb csókot leheltem a nyakára és a
mellkasára.
Kocsonyaként remegtem, úgy vártam, hogy férfiasan
hozzámérjen. Ott. Fölém ereszkedett, és combja az enyémet súrolta. Kezével
ismét a pólóm alá nyúlt, majd addig érintetlen területeket járt be vele.
Gyengéden lecsókolta rólam a ruhát, úgy feküdtünk ott, ahogy Isten megteremtett
minket. Akkor azt éreztem, hogy egymásért születtünk erre a világra.
Egy percre minden megszűnt körülöttem, és
csak Kristófot láttam, aki engem csókolt. Egyre perzselőbben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése