Harmadik részlet - Chili ízű körömlakk

Anya modorosan csapta be a kezei közt szorongatott könyvet. Biztosan csak a képzeletem játszadozott velem, de néhány eltévedt porszemcse táncikált ki a megsárgult lapok közül. Persze mama a világért sem venne kezébe egy piszkos tárgyat. Sokkal többre tartja annál a súlyos ezreket dukáló, biológiailag hámlasztott bőrét. Tulajdonképpen nem is csodálom, hogy apa Cambrige-et választotta helyette. Helyettünk.

Dr. Horvát Jenő a kémia megszállottja volt. Talán már pelenkás korában is vegyszerekkel kísérletezgetett.

Hóbortos alak, de én így szeretem. Egy vadonatúj, forradalmi üvegezési technikával készült kémcsőkészletet küldött nekem karácsonyra. Ő legalább gondolt rám- nem úgy, mint anya. Sokkal jobban lefoglalta, hogy a szomszédba költöző harmincas pasi előtt tegye a szépet.

Tagadhatatlan, hogy édesapám sohasem volt épeszű, amolyan zsenitípus. De neki legalább épkézláb indokai vannak, nem úgy anyának.

- Cézium, kérlek, ne rágd a körmödet!- emelte nekem kimért tekintetét.

Csupán azt bánom, hogy nem vakultam meg a szó hagyományos értelmében. Így, bár egy ezer fős tömegben nem ismerném fel anya arcát, de azt szokás mondani, minden változik, a lényeg viszont nem. A modorosan megszigorított pillantásokat milliárdnyi nekem szegeződő szempár közül is felismerném.

Az arcvakság leginkább olyan, mint Milán. Bugyuta párhuzam, de Horvát Cézium nevét sohasem a költői hasonlatok fémjelezték. Mikor megtudtam, hogy prozopagnóziás vagyok, néhány percig abban reménykedtem, hogy soha többé nem kell szembesülnöm anya arcával. A Mennyben éreztem magam- akár Milán mellett. Aztán jött a lórúgásként belém csapó felismerés- a gesztusait akárhogyan is szeretném, nem tudom kitörölni a memóriámból. Még az agyam sem tudna úgy sérülni, hogy attól egy kicsit is jobb legyen nekem!

Néha azt kívánom, hogy az arcokhoz hasonlóan az emlékek is illanjanak el a fejemből. Fájdalomra nincs szükségem, túl sok jutott belőle.

-  Cézium! Hozzád beszélek!- pattant fel kényelmes foteléből. Tudta, hogy ha ő nem lép közbe, a körmeim jobban hasonlítanak majd egy kézfétises gyilkos áldozatára, mintsem az anya által kedvelt mivoltukra.

- Nem tudnál leszállni rólam? Csak egy pillanatra, kérlek!- emeltem kiszáradt ajkaimhoz az onnan elszakított bal kisujjamat.

Anya azt tette, amihez mindig is értett. Elővette az általam csak „Terror tekintetként” emlegetett nézését. Uram irgalmazz! Jöhet ennél rosszabb?

- Nem, nem tudnék! Fejezd be ezt az ostoba körömrágást, vagy máris indulok a chili ízű körömlakkért, amit kiskorodban is használtunk.

- Ez aztán a fenyegetés- nyöszörögtem kínomban, hiszen egy valódi kacajhoz nem volt elegendő erőm. Tulajdonképpen indokom sem lett volna rá. Sohasem voltam szentségtörő ember, a vidámság pedig cseppet sem illett volna a helyzethez.

- Jó hírt hoztam, kedves Cézium!- vágódott be az ajtón Boglárka, a rezidenslány.

Az elmúlt egy hét alatt egészen hozzászoktam az új helyzethez,- már ami az arcvakságot illeti. A nálam csupán hat évvel idősebb lány azt tanácsolta, hogy próbáljak meg különleges ismertetőjegyeket keresni. Mondhatni úgy is, hogy Boglárka arca- számomra legalábbis- a kulcscsontja gödrébe született anyajegy lett.

- Szobatársam érkezik?- kérdeztem vissza lekókadt ajkakkal. Látszólag egy színes magazint bújtam, de azt csupán álcaként használtam.

Néhány napja arra kértem anyát, hogy vásárolja fel a létező összes újságot, csak, hogy a sztárvilág minden jelentősnek hitt alakján megtalálhassam azt az ismertetőjegyet, ami egy prozopagnóziásnak olyan, mint egy egészséges ember számára az arc.

Kedvenc zenészem, Clemens Rehbein - a Milky Chance énekese- esetén könnyen ment a dolog, s ha a közeljövőben nem tervez drasztikusabb frizuraváltást, azt hiszem, még az utca tömegében is felismerném őt.

Egy biztos- paparazzi már nem igen lehetek.

- Nem, annál sokkal jobb ajánlatom van. Hazamehetsz, még ma.

- Ez most komoly?- söpörtem le az ágytakaróról az ott tornyosuló újságdzsungelt. Túlságosan is megörültem a hírnek, persze csak első hallásra.

- Végre valami jó hír. Már nagyon nyomja a derekamat ez a fránya fotel. Otthon legalább valódi bőrkanapé vár rám- mért fájdalmas arckifejezést a lányra anya.

Legszívesebben nyomban megszóltam volna a dolgot. Ám sokkal jobban lefoglalt a gondolatáramlat, ami alattomos rókaként somfordált elmém legsötétebb zugaiban.

- Nem, nem. Azt hiszem, nem mehetek még haza. Különben is, szörnyen nyilall a fejem- érintettem meg a koponyámat a prozopagnózia okozójaként diagnosztizált területen.

- Ez teljesen természetes- lépett mellém Boglárka, s nyugtató tenyerét bal kezem köré fonta. – De ne aggódj, a fájdalomcsillapítókat továbbra is kapni fogod. Illetve asszonyom- fordult mama felé, s úgy tűnt, már őt sem érdeklik különösebben az engem tigrisként marcangoló gondolatok. Végül is az orvos gyógyításra esküszik fel, nem lélekbúvárkodásra, arra ott van a pszichológus is. – Szeretném megkérni arra, hogy még a héten keressenek fel egy fővárosi specialistát. Bár Cézium tüzetes kivizsgáláson esett át, és úgy tűnik, minden rendben, mégsem lehetünk elég óvatosak. Az agy nagyon alattomos tud lenni.

- Kénye kedve szerint felejt- fűztem hozzá a jó néhány nappal korábban hallott mondókát. Gondolatban azt is hozzátettem, hogy ennek az állításnak mindösszesen annyi értelme van, mint az én e világi létezésemnek. A büdös nagy nullával egyenlő mindkét fogalom…

- Hogy mondod?- fordult felém Boglárka.

Mogyoróbarna íriszeivel kérdőm bámult rám, miközben hétköznapiasan hordott lófarka szemüveges arcával egy ritmusra libegett ide-oda.

Mamára néztem, s szinte mindent előre láttam. Pontosan úgy, ahogyan Petőfi a nagy népzendülést. Anya szempillái kétségbeesetten rebegtek. Talán már ő is rájött, hogy velem többé nem érdemes nyilvánosan mutatkoznia. Túlságosan is tökéletlen vagyok ahhoz, hogy az ő fényében sütkérezzek.

- Csak annyit mondtam, már alig várom- nyeltem egyet kényszeresen, pontosan úgy, ahogyan akkor teszem, ha nagy hazugságot készülök kimondani, - hogy hazamehessek.

Boglárka egyetértően mosolygott, s mint aki kötelességét letudta, elégedetten csapta be a kórterem ajtaját. Maga mögött hagyva magnólia illatú parfümfelhőcskéit.