– Bármi is lesz, tudnod kell, hogy rám mindenben
számíthatsz!- szűrődött át az ajtón Kristóf hangja.
Körmeimet sorba lerágva
várakoztam az eredményre. Jól estek a fiú szavai- csakhogy neki hittem el őket.
Túl sokat csalódtam már ahhoz, hogy igaznak higgyem azokat. Mégis mi oka lett
volna mellém állni? Ötszörös térfogatúra dagadva biztosan nem talált volna már
vonzónak, azon kívül pedig semmiféle érzelem nem fűzte hozzám.
– Az igazság pillanata- léptem ki
az ajtón, és képébe nyomtam a tesztet.
– Egy csík, ez most mit jelent?
Nem ikreket vársz?- próbálta elviccelni a helyzetet.
– Nem várok semmit- ugrottam a
nyakába önfeledten. Arcára felüdült csókot nyomtam, mire ő kivirult képpel
elmosolyodott. – Most azért megkönnyebbültél, hogy nem kell betartanod az
ígéretedet, igaz?- léptem vissza a valóság szilárd talajára.
– Inkább azért örülök, mert így
nincs ami hozzáfűzzön. Egy gyerek azért elég komoly kötelék.
– Ó, jaj! Semmit sem szerettem
volna megzavarni!- emelte magasba a kezeit a gyanútlanul belépő takarítónő.
Bevallom őszintén, egy gyorsbüfé
mosdója nem a legidillibb környezet az efféle tevékenységekhez, de mégsem
állíthattam haza egy terhességi teszttel, hiszen amilyen szerencsétlen voltam
világ életemben, biztosan lebukok.
– Mi...- húzta el szavait
Kristóf, miközben tagadhatatlan mosoly kúszott ajkára.
– Már megyünk is. Viszlát!-
ragadtam karon, úgy vezettem ki a mellékhelyiségből. Nem szerettem volna egy
újabb kellemetlen helyzetbe kerülni, bár ahhoz talán túl későn kapcsoltam.
A fiú torkát elvetemedett nevetés
kaparta. Erőlködve köhintett egyet, de mit sem javított helyzetén.
– Ennek örömére meghívhatlak téged
vacsorára?- szegezte nekem balatonszínű tekintetét, amiben az ósdi lámpák fénye
újfent fészket rakott.
– Nem hiszem, hogy apukád örülne
a dolognak- legyintettem lemondón.
– Ki mondta, hogy hozzá vinnélek?
Annál sokkal jobb helyet tudok- kacsintott rám kacéran.
– Egy feltételem lenne- tartottam
némi hatásszünetet, csak, hogy megbizonyosodjak róla, teljes figyelmét nekem
szenteli- kaviárt nem eszek.
– A fenébe is, pedig azt
szervíroztam volna!- csapott a homlokára úgy téve, minthogyha csak legnagyobb
tervét húzták volna keresztbe.
– Ilyen az élet- vontam meg a
vállamat könnyelműen.
Hagytam, hogy kilépve homlokon
csókolhasson a benzingőzős negyven fok. Élveztem az újfent megkapott
szabadságot, és azt, hogy nagy valószínűséggel mégsem hordtam a szívem alatt Milán
utolsó emlékét. Abba minden bizonnyal beleszakadtam volna.
***
Egy kényelmes hintaágyból
lógattam le lábamat. Kristóf nagymamája egészen pofás sorházat bérelt, a fiú
pedig szemtelenül kihasználta, hogy az idős hölgy késő estébe nyúló
kártyapartira sietett.
– Tudod, nem semmi vagy!- tömtem
magamba egy szelet hawaii pizzát. Jókedvűen kacarásztam, és egy pillanatra még
az engem állandóan kínzó szédülésről is elfeledkeztem. Helyesebben egészen
máshogy forgott körülöttem a világ.
– Amiről a nagyi nem tud, nem is
fáj neki- huppant mellém. Egy kancsó epres limonádét hozott, de a felét
ügyetlenül magára borította. Talán nem olyan nagy véletlen, hogy nem pincérként
tengette napjait.
– Én inkább arra célzok, hogy
szépen elhitetted velem ezt az „Akkor is melletted leszek, ha terhesen száz
kilósra hízol" dumát.
Ajkára őszinte mosoly kúszott,
úgy hallgatta a tücsökciripelős csendet. Mereven vizslatta limonádés poharát,
miközben szinte látható gondolatok cikáztak végig agyán.
– Miért hiszed azt, hogy mindenki
hazudozik neked?- fordult felém és érdeklődőn belém fúrta tekintetét.
– Mert Milán totális idiótát
csinált belőlem!- csattantam fel éles hangon.
Kristóf arca váratlanul
összerezzent. Semmiképp sem számított rá, hogy olyan gyorsan képébe vágom az
igazat. Megnedvesítette ajkait, bár anélkül is csábítóan villództak a
félhomályban.
– Ő az a fiú?
– Ő az a fiú- ismételtem meg
kérdését kijelentésként. – Sokszor kívánom azt, hogy bár sohasem ismertem volna
meg, máskor viszont semmiért sem adnám vissza az emlékeket.
Szinte láttam, amint az
eleresztett mondatok végigszántják Kristóf lelkét. A világ számára
észrevehetetlen fájdalom ült ki arcára, én mégis éreztem azt. Bántott, hogy
ismét átgázoltam rajta, akár egy figyelmetlen sofőr az út közepén nyüszítő
kölyökkutyán.
– Mondd csak, valaha is képes
leszel elfelejteni őt, vagy reménytelenül várok rád?
Kristóf megmásíthatatlanul fonta
össze tekintetünket. Tudtam, hogy abban a pillanatban választ kell adnom.
Hazudni pedig sehogyan sem lettem volna képes, neki nem.
– Tudod, néha, mikor veled
vagyok, már nem is gondolok rá. Szerinted ez mit jelent?
– Azt hiszem- kúszott mellém, a
lehető legközelebb- ennek csakis egyféleképpen járhatunk utána.
– Nagyon remélem, hogy arra
gondolsz, amire szeretném, hogy gondolj. Ha nem csókolsz meg most rögtön, ne is
keress többször!- siklott végig torkomon egy jóleső nevetés. Magam is
meglepődtem, mennyire természetesen adta magát a dolog. Milán mellett kínosnak
éreztem minden egyes ki(nem)mondott betűt, de Kristóf mellett egészen másképp
alakultak az események.
– Ez esetben nem maradt más
választásom- dörzsölődött össze a szánk minden kimondott szavára.
Megtörtént az, amire már
mindketten vágytunk. Éreztem őt, az ajkammal. A nyelvemmel, sőt, talán egy
rövidke pillanatig még a lelkemmel is!
Hevesen kapaszkodtam meg a
nyakában, és addig lehetetlennek hitt közel loptam magam hozzá. Nyelve a
legfinomabb selyemként siklott végig számon. Bizsergetően áramlott végig
testemen a vér, amit a Kristóf miatt feldobbanó szívem pumpált új utakra.
– Csak egy kérdésem lenne-
lihegtem a csóktól kimerülten. – Mégis ki az a Milán?
– Cézi - suttogta nevető hangon,
és ölelésembe fúrta magát. Éreztem, ahogyan magába szippantja hajamnak körte
illatát. Gyönyörtől elfulladva mosolygott rám.
Kocsonyaként remegett egész teste,
úgy simult hozzám. Talán nem hazudott, és tényleg mély érzelmek fűzték hozzám.
Furcsa volt hinni benne, de mindenképp a lelkemet simogatta a gondolat. Jól
esett tartozni valakihez, mindösszesen attól féltem, hogy sosem fogom magam
teljes szívemből átadni az érzelmeknek. Abba nem csak ő halt volna bele, hanem
én is.
Hát.. nem is tudom mit írjak! Szinte fürdök az örömben amit Cézi és Kristóf (VÉGREE!!!) egymásra találása okozott! Wááááááááááá!! IGGGENN !! (ha azt hinnéd, hogy ezek nem öszintén jönnek akkor felábrándítalak, hogy pontosan azt írom le ami épp eszembe jut. :D) A gondolataim közt egy egész kavalkád van és az előző részhez azért nem kommenteltem (bocsikaa ):), mertazt a részt éppen az éjszaka közepén úgy éjfél után olvastam, mert nem tudtam aludni és mire elolvastam már folyamatosan lecsukódott a szemem. Ennyi idő alatt normális estben persze nem csukódna le a szemem, de már egy ideje nem vagyok képes elaludni az este folyamán.
VálaszTörlésA sztorira visszatérve.. Borzasztóan örülök a párosnak és erre gondolom rájöttél már. A terhességről nem is szólva! Viszont ekkor felmerül bennünk a kérdés, hogy akkor meg mi a baja? Ez viszont egy olyan kérdés ami, ha egyszer belopja magát a gondolatainkhoz , akkor nem hagy nyugtot addig míg meg nem tudjuk a választ! Remélem minél hamarabb hozod a folytatást és eddigiek alapján biztos vagyok benne, hogy hamar hozod! Ez pedig felér +10 ponttal! :D
Úgy imádom a kommentjeidet! :) Mindig színt visznek az életembe. Én is örülök Cézinek és Kristófnak, hiszen a fiú mellett végre néhány percnyi boldogságra lelt. Hogy mi a baja, természetesen ki fog derülni, ahogyan minden egyéb- egyelőre még kérdéses- dolog is. Reménykedem benne, hogy lesz ihletem új részt írni, csak sajnos épp hiányban szenvedek most. :(
TörlésÖlellek, Clef. :)